Balázs F. Attila költő, műfordító, szerkesztő, kiadó az akár kalandosnak is minősíthető életútra visszatekintve így értékel: “Szerencsés vagyok, mert eddigi életem egy végtelen utazás volt, ami Marosvásárhelyről indult, folytatódott Radnóton, Ditrón, Gyulafehérvaron, aztán ismét Marosvásárhelyen, Brassón, Kolozsváron, Csíkszeredán, Nagyváradon, Pozsonyon, Budapesten, Ekecsen át a nagyvilág fele. Minden állomásból lélekben, szellemiekben és élményekben egyre gazdagabban indultam tovább.” Szívesen beszélt arról, amit mindenhol és minden időben a legfontosabbnak tartott: hogyan lehet az irodalom hatással a valóságra, a mindennapokra. Az ő megfogalmazásában ez a következőt jelenti: “A költő közvetítő az emberek és a világ között, egyfajta értelmező, aki felismeri a jelentéseket es továbbítja az olvasókhoz. A mű nem a valóság fényképe, hanem a valóságon túli másik valóság. Költőnek lenni azt jelenti, hogy a megalázottak, csalódottak, leigázottak, megfélemlítettek és elhallgatatottak oldalan állunk.”
“Csak a világot járva ébredsz rá, hogy hazafinak lenni nem azt jelenti, hogy bezárkózol egy világnézetbe, hanem éppen ellenkezőleg: nyitsz más kultúrák, hagyományok, szokások felé, miközben népszerűsíted a sajátodat. Így nem fogy az energiád – feltöltődsz, értékeket terjesztesz, de nem szóródsz szét.”
A rács két oldala
- 129 oldal
- füles, kartonált
- ISBN: 9789635341580
-
Caraval – puha kötés
Original price was: 5499,00 Ft.4675,00 FtCurrent price is: 4675,00 Ft. -
Vaják III. – The Witcher – Tündevér
Original price was: 4100,00 Ft.3392,00 FtCurrent price is: 3392,00 Ft. -
Nem csak egy kaland
Original price was: 3499,00 Ft.3135,00 FtCurrent price is: 3135,00 Ft. -
A fiú a 66-os blokkból
Original price was: 5499,00 Ft.4999,00 FtCurrent price is: 4999,00 Ft. -
Románc az Adriai-tengeren
Original price was: 4299,00 Ft.3655,00 FtCurrent price is: 3655,00 Ft.
Reviews
There are no reviews yet.